650 tanulmány igazolja a feketekömény fantasztikus gyógyhatását. A Nigella Sativa nevű növény magjáról van szó.

Hirdetés

Már a régi egyiptomiak is használták gyógyításra ezt a fantasztikus gyógynövényt, Tutankhamon sírjában is találtak belőle.

Legalább húszféle betegség ellen bevethető a fekete kömény

 

A fekete köményt már a történelem kezdete óta használják a régi gyógyászatban. Az ősi Egyiptomban Panaceának hívták (csodaszert jelent), Kleopátra kozmetikumként használta. Hippokratész, a legendás görög orvos oly módon alkalmazta, hogy emésztési és anyagcsere zavarokkal küzdőket gyógyított vele. Mohamed próféta pedig úgy beszélt róla, hogy “A halálon kívül minden betegséget gyógyít.”

Hirdetés

 

Az indiai és a hagyományos kínai gyógyászat orvosai több ezer éve ajánlják ezt a magot számos betegségre, a cukorbetegségtől elkezdve az emésztési zavarokon át, egészen a rákig.

 

Feketemag, Fekete hagymamag, valamint fekete szezámmag neveken is ismert.

 

Legfontosabb gyógyító összetevője a kristályos nigelloneolaj, amely csak néhány fekete magban fordul elő. Ezenkívül számos tápanyagot, esszenciális savakat és az alábbi vegyületeket tartalmazza:

  • Béta-szitoszterol
  • kalcium
  • réz
  • folsav
  • vas
  • palmitol
  • foszfor
  • fehérje
  • sztearinsav
  • thymoquinone
  • B1-, B2- és B3-vitamin
  • cink

A Nigella Sativát több száz egészségügyi tanulmányba vonták már be, különösen a rák kezelésével és megelőzésével kapcsolatos kutatásokba. Az egyik fentebb említett hatóanyagáról, a Thymoquinone-ről például kiderült, hogy hatékonyan képes csökkenteni a már meglévő daganatokat.

Mind a patkányokon, mind az embereken végzett kutatások szerint a feketekömény-olaj:

  • 50%-kal gátolta a tumornövekedést
  • 250%-kal fokozta az egészséges csontvelősejtek termelődését
  • segít megvédeni a szervezetet a kemoterápiával, valamint a sugárzással szemben
  • erős antibakteriális és gyulladásgátló hatással rendelkezik
  • képes elpusztítani bizonyos típusú rákos sejteket

A feketekömény gyógyereje leginkább az immunrendszerre és az anyagcserére jótékony hatásában rejlik, tehát az egész szervezetet támogatja.

Az olaj aktív hatóanyagai bizonyítottan képesek felvenni a harcot számos betegséggel szemben, mivel természetesen serkentik az immunsejtek termelődését. Ezenkívül védik a májat (ami a szervezetünk szűrőrendszere) a mérgezésektől.

Még a legjobb egészségnek örvendő embereknek is ajánlott a feketekömény-olaj fogyasztása, mert növeli az általános értelemben vett egészséget és jóllétet.

Gyógyhatása jó ezek ellen:

  • allergia és sinnutisz-gyulladás
  • idegesség és feszültség
  • légycsőpanaszok
  • nátha
  • diabétesz
  • hasmenés, emésztési zavarok, gyomorégés
  • hajhullás
  • fejfájás, migrén
  • magas vérnyomás
  • rossz alvás
  • bélparaziták
  • depresszió

A javasolt mennyiség általában 1 teáskanál naponta kétszer, kb. egy órával étkezés előtt. Fogyaszthatjuk önmagában, vagy gyümölcslébe, teába keverve is, mivel van egyfajta pikáns íze.

Feketekömény-olaj mint bőrápoló

Azok az emberek, akik valamilyen egészségügyi okból kezdik el a feketekömény-olaj fogyasztását, gyakran nem várt mellékhatásról számolnak be: csupán néhány hónap után a bőrük, hajuk és körmük észrevehetően egészségesebb!

Akik ismerik az olajat, azok számára ez nem meglepő, hiszen több ezer éve alkalmazzák kozmetikai krémek összetevőjeként (ne feledkezzünk meg Kleopátráról!).

A legegyszerűbb módja ennek, ha egy kevés olajat összekeverünk a kedvenc krémünkkel. Azok, akik már próbálták, esküsznek rá. Egy ilyen keverék segít megelőzni a pattanásokat, segít eltüntetni az öregségi foltokat, a bőrt fiatalossá, puhává és rugalmassá teszi. Kiváló a tenyér, a talp, a könyök és a térd durvább bőrfelületeinek kezelésére is.

  • pattanás
  • ekcéma
  • gombás fertőzések
  • pikkelysömör

 

 

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Ez a mag meggyógyítja a szívedet, elmulasztja a cukorbetegséget, sőt a rákot is, így használjuk!
error: Content is protected !!