Ki­posz­tolta a TV2 sztárja: ezért nem nyer­het­ték meg az Ázsia Exp­resszt!

Nyil­vá­no­sak a sorai.

Hirdetés

 

Véget ért a TV2 celebes reality-je, a jelek szerint nem nyugszanak a kedélyek, ami a végeredményt illeti.

Hét sztárpár vágott neki az ötezer kilométeres útnak, az utolsó héten már csak három páros harcolhatott a végső győzelemért.Végül Megyeri Csilla és Molnár Zsolt lett a bronzérmes, a képzeletbeli ezüst pedig Kulcsár Edina és szerelme, Csuti nyakába került. Az Ambrus-Berki győzelem után most az egyik aranyesélyes azt posztolta ki – nem is nyerhettek volna.

Hirdetés

Igaz, Kulcsár Edinának már egészségügyi problémái is voltak az utolsó napokban, de nyilvános bejegyzése szerint nem ezért nem lehetett esélyük a végső győzelemre.

Véget ért az Ázsia Expressz! Éppen hogy csak lecsúsztunk az első helyről, de nem baj! Ennek így kellett lennie! Olyan érdekes, hogy bármikor valamilyen nagyobb volumenű versenyben voltam, mindig 2. lettem. Pl.: Miss World, Nagy Duett és most az Ázsia Expressz! 

Talán ha egy picit erőszakosabbak lettünk volna (ahogyan így utólag a versenytársainknál láttuk) akkor sikerülhetett volna, demi nem ilyenek vagyunk. Szóval kiegyezünk ezzel a helyezéssel is. Ezúton is szeretnénk minden résztvevőnek gratulálni, hogy becsülettel “harcoltak” ameddig csak tudtak! Ezt is egy nagyon szép teljesítménynek értékeljük, hiszen amikor elindultunk, mi csak azért szurkoltunk, hogy ne elsőként essünk kiés ez sikerült. Külön gratulálunk a győzteseknek is! Beki Krisztiánnak és Ambrus Attilának

– írta közösségi oldalán Edina.

ripost
Facebook Hozzászólások
Please follow and like us:
Kitálalt a TV2 sztárja: ezért nem nyer­het­ték meg az Ázsia Exp­resszt!
error: Content is protected !!