Ok­tó­ber­ben ke­rült kór­házba a nép­szerű ze­nész, de csak több vizs­gá­lat után de­rült ki, nagy a baj.

Hirdetés

100 Folk Celsius frontembere eddig nem beszélt arról, pontosan milyen betegséggel küzd. A közönség csupán annyit tudhatott: nagy a baj. A zenész azonban színpadra állt az Omega december 28-i nagykoncertjén, amelyen két dalt énekelt. Azóta időről időre egy budapesti kórházban ápolják, ott fogadta a lapunkat, és őszintén beszélt arról, hogyan küzd a felépüléséért.

Hirdetés

Amikor beléptünk a négyágyas kórterembe, Orbán Józsit éppen vízzel kínálta szobatársa. A nagybeteg zenészt pár perccel érkezésünk előtt hozták vissza röntgenről. Látszik rajta, hogy szervezetét megviselik a kezelések, de szemében ott csillog a bizakodás.

“Októberben rosszul lettem, de nem gondoltam, hogy nagy a baj-mesélte a -nak Orbán Józsi. – Először megint a szívemre gyanakodtam. Az intézményben mindenféle vizsgálatot elvégeztek, hogy kiderítsék, mi okozza a problémát. Megnyugtattak: nem a ketyegőm az. De aztán egy röntgenfelvételen felfedeztek egy fekete foltot, és kiderült, hogy daganat. Aztán jött a pár napos bizonytalanság, amíg meg nem érkezett a biopszia eredménye. Amikor az orvos közölte velem, hogy rosszindulatú tüdődaganatom van, egy pár másodpercre lemerevedtem. Gondolom, mindenkiben felmerül ilyenkor, hogy miért pont én, satöbbi… Aztán összeszedtem magam, és megmondtam a dokinak, hogy minden kezelésnek alávetem magam, mert még sok tervem van!

ripost

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Megrendítő dolgot mondott a kórházban Orbán Józsi
error: Content is protected !!