Szemmel látható jelei vannak, hogy Hosszú Katinka nem edz olyan intenzitással, amióta házassága válságba került.

Még a laikusoknak is feltűnhetett a múlt hétvégi Úszás Ünnepe elnevezésű 24 órás úszóversenyen, hogy a díszvendégként részt vevő Hosszú izmai már nem úgy duzzadnak, mint korábban. Meglátszódik rajta, hogy lelki élete nem tökéletes, inkább érzelmeire, mintsem a testére figyelt az utóbbi hetekben.

Hirdetés

2017 július – Itt, a nyári vb-n még sokkal szálkásabbak voltak a karizmai © MTI
2018 február

A háromszoros olimpiai bajnok viszonya novemberben romlott meg edző-férjével, Shane Tusuppal. A két ünnep között nem is edzett, Miamiban pihente ki a stresszes év fáradalmait. 2018 elején sem olyan intenzitással vetette bele magát a munkába, mint korábban, sőt a versenyeket is kihagyta. Ráadásul nem szakképzett segítséggel készült, hanem edzőpartnere, Dudás Dániel volt mellette, akivel aligha tudta visszanyerni tökéletesen a formáját.

– Több kilóval nehezebb lehet most, mint volt például Rióban, amikor 65 kilót nyomott. Akkor szikár volt, a testtömegindexe ideális. A mostani állapotát elnézve ez aligha mondható el róla – mondta egy szakember, aki kérte, nevét ne hozzuk nyilvánosságra. Az is beszédes volt a kecskeméti versenyen, hogy a 200 méteres ve­gyesúszó-bemutató után – amit önmagához képest igazán lassú tempóban teljesített – kapkodta a levegőt. Ilyenre korábban nemigen volt példa, pedig nagyon sokszor úszott egymás után több számot is – téthelyzetben.

Kecskeméten látható volt, már nem úgy feszültek az izmai, mint korábban

– Nem olyan vészes a helyzet! – fogalmazott a Borsnak a fitneszvilágbajnok Katus Attila.

Hirdetés

– Egy élsportoló az átlagembernél gyorsabban le tud fogyni, hiszen a szervezet megjegyzi a korábban befektetett munkát, ezt hívják izommemóriának. Arra vi­szont vigyáznia kell, hogy ne legyen türelmetlen. A fokozatosság nagyon fontos. Az élsportolóknál az a legnagyobb gond, hogy tudják, mire voltak képesek, és azt gondolják, kis kihagyás után ugyanazt a teljesítményt el tudják érni. Nem szabad egóból dolgozni. Miként azt tegnapi számunkban megírtuk, a francia Fred Vergnoux-vel, az olimpiai bajnok Mireia Belmonte edzőjével készülhet a jövőben Katinka. Ám kérdéses, a vaskezű trénernek mennyi időt vesz majd igénybe, hogy újra tökéletes formába hozza a kissé túlsúlyos Iron Ladyt.

bors
Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Hosszú Katinka nagyon meghízott, nem lesz jó vége (fotó)
error: Content is protected !!