Egyre valószínűbb, hogy a VV Fanni gyilkosság bonyolultabb, mnt gondolták.

Hirdetés

Három ember DNS-ét fedezték fel azon a kötélen, amit VV Fanni elrablójának autójában találtak. Az egyik a lányé, a másik az előzetesben ülő barátjáé.  De kié lehet a harmadik?

Elfogadták a rendőrségi felterjesztést, és kizárták VV Fanni gyilkossági ügyéből B. László ügyvédjét, egyben nagybátyját, dr. Brodmann Pétert. A jogászt tanúként faggatják tovább, és DNS-mintát is vesznek tőle.

Ahogy azt a Bors elsőként megírta, a rendőrség pár hete kérelmet nyújtott be az ügyészségre, hogy a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. László ügyvédjét, dr. Brodmann Pétert váltsák le, és helyette másik védőt nevezzenek ki. A felterjesztés pedig a napokban sikerrel járt, amit a Bors első kézből, dr. Brodmann Pétertől tud.

Az ügyvéd lapunknak el­mondta: kizárták az ügyből, de leszögezte, az esetnek nincs köze ahhoz, hogy rokoni kapcsolatban áll a gyanúsítottal. Szerinte egész egyszerűen személyes bosszúról van szó.

– Már az elején összetűzésbe kerültem az ügygazda rendőrrel, mert nem hagytam, hogy irányítsa az ügyvédi munkámat. Már akkor megmondta, hogy eltávolít a vé­dő­szerepből – kezdte az előzményeket a Borsnak dr. Brodmann, akit nemcsak, hogy menesztettek a pozíciójából, de tanúként hallgatnak meg. Sőt ennél tovább is mennek a nyomozók.

– DNS-mintát vesznek tőlem, ugyanis találtak az autóban egy vérgyanús kötelet, amin három DNS van. A gyanúsítotté, a sértetté és a harmadik után még nyomoznak. Feltételezik, hogy a Brodmann családból valakié.

A 80 éves nagypapa ugyanis felismerni vélte egy képről, hogy a kötél az övé is lehet. Na most, én azt előre borítékolom, hogy 101 százalék, hogy nem az én vérem lesz rajta – szögezte le az ügyvéd, aki úgy véli, amint a vizsgálat eredménye megvan, visszakerül a védőszerepbe.

Hirdetés

De a váratlan fordulat után a másik autó felbukkanása is újabb információt jelent, ugyanis ahogy dr. Brodmanntól megtudtuk, a gépjármű, amiben a kötelet találták, nem a véresen visszaadott kölcsönautó.

– Nem, ez egy másik autó, amibe átkerült a kötél. Ügyfelem eddig is elismerte, hogy ő van a kamerafelvételen, ő teszi be az autóba az alélt lányt, majd ezután ő adja át valahol, valakinek.

Ennyi az ő szerepe – mondta határozottan az ügyvéd, aki azt is elárulta: a nyomozók egy bizonyos V. Erikát sem hagynak figyelmen kívül: a rendőrség jól tudja, hogy köze van az ügy­höz, és nem véletlenül nyomoz nagy erőkkel utána – tette hozzá az ügyvéd.

Az említett V. Erika pedig nem más, mint akiről a Bors is írt korábban. A titokzatos barátnő Fanni életében, akit a VIII. Kerületi Rendőrkapitányság elsőként – B. László előtt – kihallgatott, akivel a gyanúsított is kapcsolatban állt, és akinek B. László a Fanni eltűnését követő napok­ban igyekezett ügyvédi segítséget kérni.

Kétségtelen, az ügy egyre kacifántosabb, és egyre biztosabb, hogy a rendőrség bűntársat is keres. Novozánszki Fanni november 20-án tűnt el budapesti albérletéből, ahonnan B. László ájultan vitte el, egy autóba tuszkolva.

Miután a kocsiban véres nyomokat találtak, a rendőrség 99 százalékos bizonyossággal kijelentette: a lány halott. A kocsi a GPS-jelek szerint több száz kilométert mozgott, de az elrejtett holttestet eddig nem találták meg. A Blikk információi szerint jelenleg a szalkszentmártoni bányatavaknál kutatnak utána, ahonnan csak pár perces az út a régi dunai kompkikötőhöz.

bors

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Nem az én vérem van az autóban! Állítja a VV Fanni meggyilkolásával vádolt férfi ügyvédje! A rendőrség nem hisz neki!
error: Content is protected !!