Pár­tos Csilla ügy­védje el­árulta az évek­kel ez­előtt ka­pott aján­lat rész­le­teit. Ez­után in­dult a per!

Hirdetés

 

Pártos Csilla ügyvédje úgy döntött, nem hallgat tovább, és a nyilvánosság elé tárja annak a megállapodási kísérletnek a részleteit, melyet évekkel ezelőtt Pécsi Ildikó kezdeményezett.

Dr. Gerencsér András azért döntött így, mert a színésznő egy korábbi nyilatkozatában állította, a perek elindulása előtt “eszméletlen jó ajánlattal” keresték meg volt menyét. Ha  ezt elfogadta volna, el sem indul az eljárássorozat.Az ügyvéd jól emlékszik erre a találkozóra, de ő még ma sem látja elfogadhatónak az akkor felvázolt lehetőséget.“Az összes per vonatkozásában egyetlen ajánlatuk volt, ami még az ügyfelem és Pécsi Ildikó fia, Szűcs Csaba válása előtt volt esedékes, körülbelül három-négy évvel ezelőtt”

– kezdte a Sorry! magazinnak Pártos jogi képviselője.

Hirdetés

“Az akkor elhangzott ajánlat úgy szólt, hogy Csilla nem kap semmit a vagyonból, mert nem jár neki semmi. Egyébként ez a perbeli álláspontjuk is.

Ezen felül azt akarták, hogy az akkor még kiskorú  gyermek az apjához kerüljön, és az anya fizessen gyerektartást.

Ez az első és egyetlen “gáláns” ajánlat, amiről tudunk. Nem gondolom, hogy ezt el kellett volna fogadni, pláne, hogy ügyfelem imádja a fiát, és sose engedné, hogy elvegyék tőle. Mindez csak szóban hangzott el, és  a bíróságon végül meg is változott az álláspont…”

– mondta a lapnak dr. Gerencsér András.

ripost.hu

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Undorító dologgal vádolja Pécsi Ildikót!
error: Content is protected !!