Hirdetés

Hiába volt 30 Celsius-fok meleg,
Szíj Melinda kendőt kötött a nyakába,
hogy elrejtse a műtét nyomát /Fotó: Pozsonyi Zita

Hiába volt 30 Celsius-fok meleg, Szíj Melinda kendőt kötött a nyakába, hogy elrejtse a műtét nyomát /Fotó: Pozsonyi Zita

Budapest — „Félő volt, hogy a hangomat is elveszítem, de a jóistenre bíztam magam, és úgy látszik, neki még terve van velem” – válaszolta kérdésünkre Szíj Melinda (49), aki március­ elején mondta le fellépéseit.

Férje és egyben menedzsere, Szekér Attila (53) ekkor úgy tájékoztatta lapunkat, neje hónapokig szünetelteti az éneklést, hogy összpontosíthasson a felépülésére. Kiderült, életmentő műtétre volt szükség, hogy megelőzzék a nagyobb bajt, ám alig egy hónappal később Melinda már újra a színpadon állt, méghozzá a Tisztelet Társasága által szervezett budai szabadtéri rendezvényen.

Hirdetés

Szíj Melinda az óbudai rendezvényen / Fotó: Pozsonyi Zita

– Jelzést adott a szervezetem, és magam tapintottam ki a csomót, amit március közepén műtöttek ki belőlem. Ez volt az első ilyen operációm – tette hozzá a Megasztár 5. harmadik helyezettje. – Neves professzor műtött, de elismerem, így is volt bennem ijedtség, mert amikor az operáció előtt elaltattak, még nem lehetett tudni, hogy a hangszálaimhoz is hozzá kell-e nyúlni. Valójában e bizonytalanság miatt volt szükség a beavatkozásra. Szerencsére, a hangszálaim érintetlenek maradtak, és már használhatom is őket.

Remekül nézett ki az énekesnő / Fotó: Pozsonyi Zita

Melinda a műtét után öt hétig nem énekelt.

– Nem érzek változást és fájdalmam sincsen – tette hozzá, de nem tagadta, hogy okkal kötött kendőt a nyakába. – Korábban is szívesen viseltem kendőt, de így most ezt a pici heget is eltakarhatom.

Az óbudai koncert nézői is megállapíthatták, Melinda hangja nem változott a beavatkozás után /Fotó: Pozsonyi Zita

blikk
Facebook Hozzászólások
Please follow and like us:
Megmutatta magát Szíj melinda a nagy műtét után! Ilyen állapotban van most!
error: Content is protected !!