KOS (március 21-április 20.)

Decemberben többet foglalkozol a barátaiddal, pontosabban egy barátoddal, mert úgy érzed: segítenie kell rajta. Talán ezzel a nagy ügybuzgalommal azt próbálod titkolni, hogy saját magad is bajban vagy. Vagy abban bízol, hogy ha a barátod gondjaira sikerül megoldást találni, akkor a saját ügyed is rendezheted. Állandó kapcsolatod egyre szürkébb, párodhoz már csak a megszokás köt. Ezért kerestél egy kis boldogságot házon kívül. Csakhogy a titkos kapcsolat rengeteg bonyodalommal jár, most mégsem tudsz kilépni. Újdonsült kedvesed meglehetősen követelőző. Te pedig, aki ki nem állhatod a veszekedést, most egyre többször emeled föl a hangod, sőt, néha már úgy viselkedsz, mint egy tűzokádó sárkány. De ezzel nemhogy lezárhatnád a kapcsolatot, inkább azt éred el, hogy már állandó partnered is tudomást szerez róla, és épp karácsony környékén az otthoni nyugalomnak is vége. Lehet, hogy neked is baráti segítségre lesz szükséged ahhoz, hogy kilábalj ebből a csapdából. A február eleji újhold meghozhatja a kedvező változást (talán úgy, hogy feltűnik egy segítő harmadik és elcsábít a két, már egymással is torzsalkodó partneredtől).

Hirdetés

BIKA (április 21. május 20.)

A december a legnehezebb hónap az életedben. Nemcsak azért, mert magadra vállalod az egész család gondját-baját, hanem mert nagyon egyedül érzed magad. Akkor is, ha népes család vesz körül. Hát még ha épp túl vagy a váláson, vagy az utóbbi időben már úgy gondoltad, a szingli életmód ideális, mert nem kell alkalmazkodni senkihez. A decemberi Vénusz-átvonulás olyan váratlan megoldást hoz e téren, hogy igencsak elámulsz. És életed egyik legboldogabb karácsonyát ünnepled majd az idén. Persze, az örömbe valami üröm csöppen. De még azt is elfogadod, csak ne kelljen egyedül lenned. A januári bolygóhalmozódás már az erotikára tereli a figyelmed. Ha fiatal vagy, akkor most válsz magabiztossá, és már ki mered mondani, mire vágysz, mit szeretnél kapni a párodtól. Ha pedig már úgy gondoltad, hogy a szex “nem neked való”, csodálkozva tapasztalod majd, hogy a szerelem kortalan. Mindenkit megperzselhet, és még nyolcvan évesen is elönthet a vágy… Ehhez nem kell más, csak a megfelelő partner mellett élni.

IKREK (május 21-június 21.)

Rengeteg felé forgácsolod az idődet. Ez is hozzájárul ahhoz a feszült hangulathoz, ami már karácsony táján ott vibrál a párod és közted. Az ünnepek azonban elveszik a viták élét, mindketten megpróbáltok alkalmazkodni, te is visszaveszel egy kicsit a pörgésből, és kevesebbet vállalsz. Persze, ez sem olyan jó, hiszen az Ikrek esetében épp a nagy nyugalom okozza a stresszt. A barátaiddal nem igazán tudsz kijönni. Gyakran érzed úgy, hogy épp ők azok, akik kereszteznék az elgondolásaidat, hátráltatják a sikereidet. Semmiképp ne közösködj velük, mert anyagilag nem sok jót ígérnek a közös vállalkozások. A nehéz napokért decemberben a Merkúr-Vénusz-Plútó találkozás csak részben okolható. Ha megpróbálnál alkalmazkodni, ha jobban meg tudnád szervezni az életedet, még a negatív bolygóátvonulásokból is sikert kovácsolhatnál. Az új esztendőnek sok-sok fogadalommal vágsz neki, de nem sok esély van rá, hogy amit január elején elhatározol, arra februárban is emlékezni fogsz. Még egy épp induló (titkos) szerelmi kapcsolatban tett ígéreteidet is könnyen feleded, ezért aztán nem is lesz tartós ez a love story.

RÁK (június 22-július 22.)

Minden téren visszavonulsz, nemcsak a barátaiddal ritkítod a találkozásokat, hanem a családtagoktól is “nagyobb önállóságot” követelsz. Még a decemberi ünnepi készülődés sem tud úgy lekötni, mint máskor. Bezárkózol, senkivel nem osztod meg az érzéseidet. Ez azért baj, mert így nem lesz senki, aki megmondhatná, hogy miben tévedsz, mit értettél félre, mennyire rossz stratégia az önsajnálat. Ezekben a hónapokban – egy valamikor nagyon értékes – barátság végleg megszűnhet. Ha túl megértő vagy, és hátralépsz, akkor azért haragszik meg rád, ha pedig segíteni próbálsz, akkor olyan durván utasítja el, hogy tényleg úgy gondolod: jobb, ha eltűnik az életedből. Ám arra, hogy milyen rosszul ítélted meg a dolgokat, csak akkor fogsz rádöbbenni, amikor már esély sincs rá, hogy a barátságot újraéleszd. Ha párkapcsolatban élsz, egyre hosszabbak lesznek és gyakoribbak a mosolyszünetek. Mintha abban lelnéd örömödet, hogy amikor mindenki a kedved keresi, sorra visszautasíthatod őket. A januári telihold érdekes meglepetést tartogat a szerelmi életedben. Az kelti fel a figyelmedet, aki a legkevésbé vesz tudomást morózus hangulatodról, akinek esze ágában sincs sajnálni téged, sőt… Olykor kemény szavakkal ostoroz. Addig-addig mesterkedsz, hogy kiprovokáld, amíg a karjaiban találod magad. Ezúttal saját bőrödön tapasztalhatod meg, hogy mennyi igazság rejlik abban a népi bölcsességben, mi szerint “alkalom szüli a tolvajt”. És ez a váratlan (titkos) kapcsolat tényleg jó gyógyírnak bizonyul minden bajodra. Minden idődet és leleményességedet leköti a titkos randevúk megszervezése.

OROSZLÁN (július 23-augusztus 23.)

Általában eseménydús, színes életet élsz. A Mars idén decemberben is izgalmas élményeket ígér. A szeretteiddel töltött időt is élvezed. Rengeteg programötleted van, játékos természeteddel még az unalmasnak induló komor délutánokat is emlékezetessé tudod tenni. Arról ügyesen gondoskodsz, hogy a család élete akkor se legyen egyhangú, amikor épp házon kívül vagy – talán épp egy titkos randevún. Anyagi gondod ritkán van, az idei nyári mélyrepülés után megint jól állsz, és persze ezt meg is akarod mutatni a világnak. Ha valahol megjelensz, csak te fizethetsz, és drága ajándékkal leped meg a szeretteidet, barátaidat – meg persze drága holmikat vásárolsz magadnak is. Az új év első heteiben is inkább baráti köröd bővítésével, sportolással, utazással töltöd az időt. Népszerűséged februárban éri el a tetőfokát, amikor a Nap az Oroszlán jeggyel szemben vonul a Merkúrral karöltve. A báli szezonban minden jelentős eseményen részt veszel, és élvezed, hogy körülrajonganak. Észre sem veszed, hogy ezzel állandó partneredben olyan nagyfokú féltékenységet ébresztesz, ami még az eddigi jó kapcsolatot is felemésztheti.

SZŰZ (augusztus 24-szeptember 23.)

Fontossá válik az életkörülmények javítása, ezért a költözés, bútorvásárlás, tatarozás kerül napirendre. Semmi nem lehet olyan szép, hogy ne tudnál rajta még egy picit javítani. Persze nem biztos, hogy a párod ugyanígy gondolja. Őt már idegesíti az a sok takarítás, szépítgetés, amit te csinálsz, de leginkább azt viseli nehezen, hogy nem “használhatja” azt otthonát. Úgy érzi: nem a tárgyak, a bútorok vannak őérte, hanem ő van a tárgyakért. S talán nincs is messze az igazságtól. Próbálj egy kicsit lazítani, nem dől össze a világ, ha itt-ott port látsz a bútoron, vagy a tárgyak nincsenek “elvágólagosan”. A takarításra, rendrakásra fordított időt inkább a partnereddel közös programokra, vagy még inkább egymás kényeztetésére kellene fordítani. Ha túl szigorú elveket vallasz, ha mindig mindent feltételekhez kötsz, ne csodálkozz, ha a kedvesed nélküled boldogabbnak érzi magát. És igyekszik minél kevesebb időt tölteni otthon.

MÉRLEG (szeptember 24-október 22.)

Hirdetés

Ha már házasságban élsz, el kellene mélyítened a párodhoz kötődő kapcsolatodat. Decemberben, talán épp az ünnepek miatt, bonyodalmak adódhatnak, mert a partnered bizalma kezd meginogni, és már nem nézi jó szemmel, hogyha egyedül mész társaságba, ha külön programokat szervezel a barátaiddal. Párod felébredő féltékenységét kézlegyintéssel nem lehet leszerelni. És a magyarázkodás vagy veszekedés csak további olaj a tűzre. Ha elejét akarod venni a további vitáknak, legjobb, ha a decembert eleve úgy tervezed meg, hogy csak közös programokat szervezel. Lehetőleg minél zajosabbat, fárasztóbbat, hogy kimerüljön a párod, és januárban már ő kérje, hogy hadd maradjon inkább otthon. A bolygók azt mutatják, hogy január közepén nagyon is jól fog jönni egy kis “szabadság”, mert valaki nagyon meg akar ismerni közelebbről. Ez a kis kaland csak akkor végződhet happy and-del, ha senkit nem avatsz be a titkaidba. A magányos Mérlegek kitombolhatják magukat. A Mars most igencsak változatossá teszi a szerelmi életüket. Könnyen teremtesz kapcsolatot és nem is nagyon titkolod, hogy nem akarsz”örök hűséget”, inkább a pillanat örömét szeretnéd élvezni. Nem kell attól tartanod, hogy nem találsz ezekhez a programokhoz partnert. Bár lesz, aki “jó útra akar téríteni”, és végül ő téved el az érzelmek zűrzavarában.

SKORPIÓ (október 23-november 22.)

Változás várható egy sor dologban, legyél nyitott az újra. De ha már régebben megtaláltad a párod és tartós kapcsolatban élsz, akkor is sokkal többet foglalkozol a szerelemmel, mint az elmúlt hónapokban bármikor. A partnered is kellemes meglepetést tartogat december közepén. Lehet, hogy karácsonyi ajándéknak szánja, de nem tud várni az ünnepekig. Így nálatok már 17-e körül felragyognak az öröm csillagai. Január elején a legtöbb Skorpió életritmusa felgyorsul, és ha egyedülálló vagy,akkor ebben a felpörgetett időszakban megeshet, hogy nemcsak a munkádra kell koncentrálnod, hanem egy bontakozó új kapcsolatra is, amely bearanyozza a magánéletedet. Február első hetében a jó és rossz események gyorsan váltják egymást. A rossz a labilis anyagi helyzetének következménye lesz. A Skorpió jegyen átvonuló Vénusz hatására romantikusabbik éned kerül előtérbe, olyasmit is kimondasz vagy megteszel, amit eddig sosem engedtél meg magadnak. Érzelmi ügyekben legyél őszinte, legalább önmagadhoz. Most a taktikázás vesztese csak te leszel.

NYILAS (november 23-december 21.)

Amennyiben már régebb óta tartós kapcsolatban élsz, a karácsony, de még az új esztendő első néhány hete is sok feszültséget, vitát tartogat. A párod ugyanis türelmetlenebb, mint máskor. Talán mert egzisztenciális, vagy egészségi problémái vannak, és úgy érzi, egyedül kell megharcolnia mindennel, rád nem nagyon számíthat. Való igaz, sokkal többet vagy a barátaiddal, mint otthon. Szívesen iktatsz be váratlan programokat, felrúgva ezzel a kedvesednek tett ígéretedet. A decemberi holdfogyatkozásos telihold még a karácsonyi hangulatot is szétzilálhatja. Január végére azért el fog dőlni, hogy találtok-e megoldást a közös folytatásra, vagy inkább szétválnak útjaitok. A válás jelentős anyagi veszteséget is hoz. Viszont ha még szingli vagy, és nem kötelezted el magad senkinek, a következő hónapokban nem ártana, ha egy kicsit gyanakvóbb volnál, és nem hinnél el mindent, amit hallasz. Sőt, lehet, hogy nem is akarnak szándékosan ámítani, becsapni, csak az te füled “szelektál”, és csupán azt hallja meg, ami szívednek kedves. Jobban járnál, ha nem csak azokat tartanád távol magadtól, akik túlságosan rámenősek, erőszakosak, hanem azokat is, akik bizonytalanok, mert bajt hoz a társaságuk. A hízelgő szavak mögött kőkemény érdek húzódik, és amikor megkapták, amit akartak, köddé válnak. A legfontosabb, hogy ne kezdj közös vállalkozásba.

BAK (december 22-január 19.)

A Mars a Bak jegyen átvonulva rengeteg energiát ad, felébreszti a szívedben szunnyadó érzéseket, és ki is mered mondani mindazt, amit szeretnél. Izgalmas kalandba keveredhetsz egy Rákkal vagy Bikával, de ez aligha lesz több erotikus kiruccanásnál. Egyébként a házasságodat nem ez a kis kaland mérgezi meg, hanem a pénz (és ez még inkább így érvényes akkor, ha a párod Szűz vagy mint te – Bak jegyű). Ezúttal csak az előzményektől, valamint az érzelmek mélységétől függ, hogy miképpen élitek majd meg decemberi, illetve a januári telihold “megvilágító” hatását, hogyan fogadjátok azokat a tényeket, amikkel szembesültök majd. Ha a partnered Rák, akkor bizony nagy a valószínűsége, hogy egyikőtök sem enged a negyvennyolcból, és a kemény vitáknak akár szakítás, válás lehet a vége. Szűz partnerrel is hosszabb mosolyszünet van kilátásban, de végül is a közös érdek “észhez térít” mindkettőtöket. Viszont ha a párod Oroszlán, akkor képes leszel kompromisszumot kötni, és elfogadod az ötleteit. Ez az időszak egyébként nemcsak a szerelemben hoz feszültséget, de próbára teheti a rokonaidhoz, barátaidhoz fűződő kapcsolatodat is, és ezek közül is csak az igazán értékesek maradnak meg, a többieket szép lassan “leépíted”.

VÍZÖNTŐ (január 20-február 20.)

A decemberi Vénusz átvonulás azt jelzi, hogy a munkahelyeden egyre szorosabb kapcsolatba kerülsz valakivel, akit először rátermettsége és esze miatt csodálsz, akivel nagyon jókat tudsz beszélgetni -szakmai kérdésekről -, ám később felfedezed, hogy egyre több dologban azonos a véleményetek, ízlésetek. Végül azon kapod magad, hogy hiányzik, ha valami miatt nem találkozhatsz vele. Így már munkaidő után is szívesen szerveznél vele programot. Ha mindketten egyedülállóak vagytok, akkor az ünnepeket talán már együtt is tölthetitek. Ám ha te, vagy újdonsült barátod már kapcsolatban él, egyelőre nem akarjátok felborítani az otthoni biztonságot, különösen nem akarjátok megzavarni a karácsony hangulatát. De az új évben megtaláljátok a módját, hogy titokban találkozhassatok. És minél többet lesztek együtt, annál inkább meggyőződhettek arról, hogy sokkal mélyebbek az érzéseitek, mint amit a futó pásztorórákba be lehet sűríteni. Te leszel a kezdeményezőbb, te szorgalmazod az összeköltözést, a kapcsolat nyílt vállalását. És azt is, hogy régi párodat összehozd új kedveseddel, mert úgy érzed, mindkettőjükhöz tartozol. Ez az elképzelésed azonban csak akkor válhat valóra, ha mindketten nagyon szeretnek téged.

HALAK (február 21-március 20.)

Ha szilveszterkor, vagy az újév első napjaiban igent mondtál egy meghívásra, és január közepéig el is mégy a randevúra, akkor szinte biztos lehetsz benne, hogy ebből a találkozásból tartós, de csöppet sem vitáktól mentes kapcsolat kerekedik. Ha viszont elszalasztod ezt a találkozást, akkor tavaszig nehezen találsz magadnak megfelelő partnert. Addig persze alkalmad nyílik majd egy-két flörtre, kis kalandra. A báli szezonban ugyanis rengeteg meghívást kapsz. Csilloghatsz, szórakozhatsz kedvedre. Igaz, költekezni is fogsz rendesen. Akár van rá pénzed, akár nincs. Most ugyanis csak azt tartod fontosnak, hogy felhívhasd magadra a figyelmet. És ez sikerülni fog. A párkapcsolatban élő Halak számára a boldogságot beárnyékolja a partner egyre nehezebben kezelhető féltékenysége. A végén már tényleg lesz is majd rá oka.

 astronet
Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
A Bika újra felfedezi a testi örömöket, a Skorpió megjárja a taktikázás miatt: téli szerelmi horoszkóp minden jegynek
error: Content is protected !!