Hirdetés

Éppen elkezdődött az év, nézd meg, mi vár rád idéna szerelemben?

Halak

A Halak a szűk család felé fordulnak idén. Nem lesz nyugodt nekik ez az év, lehetnek kemény viták jöhetnek a kapcsolatban lévők körében, de nagy krízisek nem állnak be. Minden marad, ahogy volt. Ha még mindig keresed a társadat, legnagyobb esélyed erre augusztus és december között lehet. Ez az év vége elég tömény lesz, sőt az elmúlt évekhez képest nagyon is intenzív. Módod lesz megismerni több új embert is. Sikeres leszel a kapcsolatteremtésben, és nagyon foglakoztat majd az összeköltözés kérdése is, amennyiben még nem élsz szoros párkapcsolatban. Nyugodtabb leszel a döntésekben, mint máskor szoktál, bízz önmagadban, ne hátrálj meg az új érzésektől, melyek rád törhetnek. Nyár végén sajnos érzékeny leszel, ekkor nem jó fontos döntéseket hozni.

Vízöntő

Kellemes év vár a Vízöntő szülöttre. Olyan nyugisan indul az első hónap, sőt, az utána lévő is, hogy szinte unatkozni fogsz a komforttól. Azonban már a március keményebb dolgokat hozhat, főleg akkor, ha társad van. Ezúttal ugyanis kísértésbe kerülhetsz, hűtlenségen forog majd az eszed. Ilyen kérdésekben persze senki sem adhat neked jó tanácsot, ezért hallgass a szívedre és légy őszinte elsősorban önmagadhoz. Megtörténhet, hogy éppen a szellemi társadra lelsz ebben az időszakban, ennek ellenére légy óvatos, mert meglepetések azért jöhetnek. A nyár lesz a legdilisebb időszak, amikor magad is kételkedni kezdesz majd mindenben, még a saját eszedben is, akármit is határoztál el azelőtt. Az ősz enyhülést hoz elvadult érzékeid világába, de nyugalmat csak év végén találsz.

Bak

Az év elején azzal fogsz ügyködni, amit az előző évből hoztál a hátadon. Nagyon nagy szükség lesz a józan eszedre, mert csapdák leselkednek rád úgyszólván minden percben. Sajnos nehezen tudsz jó döntéseket hozni, mert úgy látszik majd, mintha az érzelmi világod megváltozott volna. Ugyanis a szituációk, amikbe belekerülsz, nagyrészt ismeretlenek lesznek a számodra, ezért szükség lesz a közeli barátok támogatására is. Április és május a legnyugodtabb hónapok lesznek, minden fontos dolgot jó volna ekkor intézni. Májustól a munkával kapcsolatos kérdések lesznek napirenden, azonban ezekben a dolgokban is nagymértékben szerepet játszik majd az érzelmi életed is, a szerelmi gondokat ugyanis, ha addig nem oldottad meg őket, egészen biztosan átviszed majd a munkádba is. Ezt nem kéne.

Nyilas

Az év eleje új dolgokat hozhat a Nyilas szülött életében. Könnyen megtörténhet egy új találkozás, amely azonban nagyon sok feszültséget okozhat, míg nem rendeződik el. Ennek oka te magad vagy, mert ítéleted szerint ez az esetleges új kapcsolat nagyon is kockázatos. Április elején azonban már túl kell lenned ezen a fura kapcsolaton, függetlenül attól, hogy milyen döntést hoztál. A feszült hangulatok ezután fokozatosan elmúlnak és augusztus elejére már visszazökkensz a mindennapok nyugalmába. A kapcsolatban lévő Nyilasok számára az év eleje szintén izgalmakkal fog telni, elsősorban azért, mert a stabilnak tűnő kapcsolatban felmerülhetnek olyan gondok, amelyek megoldására több energia kell. És természetesen csak akkor oldhatóak meg, ha mindketten egyenlően kiveszitek a részeteket a problémák okainak kiderítésében.

Skorpió

Idén legtöbbet a szerelemről fogsz töprengeni. Olyan szituációkba kerülhetsz, amelyekben egyértelművé válik, hogy mennyi munkával jár egy jó kapcsolat. Ha szerelmi életed krízisbe kerül, ne add fel rögtön. Relaxálj, és gondolkodj inkább, és csak az után cselekedj. A vihar kevés ideg fog tartani. Az első viharhullám egyébként augusztusban várható, a második pedig novemberben. Ne harcolj, inkább csendesedj el – ez a javadra fog válni. Mindennek ellenére a 2018-as év nem lesz rossz az érzelmi állapotodat tekintve. Egyszerűen csak el kell engedned magad, és ezt a leckét meg kell tanulnod. Júniusban lesz egy időszak, amikor úgy tűnik, az élet fogja megoldani a problémáidat, azonban hamar rájössz, hogy neked is foglalkoznod kell velük, hiszen semmi sincs ingyen.

Mérleg

Hirdetés

Az új dolgok éve lesz a Mérleg számára ez. A csillagok nemcsak új ötletekre késztetnek majd, hanem új szellemi erővel is jócskán megajándékoznak. Terveidet ezért gyorsabban fogod véghezvinni, mint eddig szoktad, így az általános jókedved is növekedni fog az év nagy részében. Párkapcsolat kérdéseiben a március és a szeptember lesznek lényegesek, amikor is esély adódik a nehezebb kapcsolatok gondjait megoldani, főleg azokat, amelyeket már jó ideje tologatsz. Júniusban és júliusban azok kapnak jó lehetőségeket, akik régebb óta egyedülállóak, ám az óvatosság is fontos lehet, mert az esetleges új szerelem hátterében lehetnek nehezebb múltak. Nyisd ki jól a szemed és mindent alaposan gondolj át, mielőtt egy új szerelembe lépsz. Mindenképpen ösztönözd mélyebb beszélgetésre a jövendőbelidet.

Szűz

Ebben évben nem lesz egyszerű azoknak a Szüzeknek, akik párkapcsolatukban nem szeretik a változásokat. Olyan emberekkel és olyan élethelyzetekkel kell majd szembesülnöd, amelyeket legszívesebben messze elkerültél volna. Sajnos most sor kerül erre és legjobb lesz, ha ésszel közelítesz mindenhez, ami ezzel kapcsolatban történik. Fontos, hogy nyugodt maradj. Május és szeptember között kell a legkörültekintőbbnek lenned. Júliusban jöhet több nap is, amikor igazi új erőre kapsz majd. Szinte újraéledsz, személyiséged új utakat találhat az ismeretlen helyzetek elfogadására. Ha nehéz év is lesz ez neked, mindenképpen felszabadító is, az év végével megrted majd, hogy milyen sok felesleges terhet cipeltél. Október végén a magányos Szüzek új társat találhatnak.

Oroszlán

A tanulás éve ez az Oroszlánnak. Lépten-nyomon lépned kell, döntéseket hozni – néha mások helyett is -, ezért fontos lesz a párkapcsolatban töltött mindennapok nyugalma. Magánéletedben változások jöhetnek, ha bonyolult párkapcsolatban vagy, a dolgok most enyhülnek majd, sok minden tisztázódik, kiderülnek még olyan dolgok is, amelyekről úgy gondoltad, elmúltak és nem lényegesek többé. Most újra foglalkoznod kell majd ezekkel is. Májusig végezned kellene ezzel a feladattal. Októberben óvatosságra lesz szükség, leginkább azért, mert félreértések születhetnek, amik sajnálatos módon új lehetőségeket zárnának el tőled. Számíts a barátaidra, segíteni fognak átvészelni a nehéz időket. Legfontosabb, hogy tisztán láss, még akkor is, ha nem éppen kellemes dolgokat kell meglátnod.

Rák

A jelentős változások éve áll a Rák szülött előtt. Olyan év lesz ez, amelyben azok a terveid valósulnak meg, amelyeken több éve dolgoztál már – vágyak teljesülnek ki. Sok tartós kapcsolatban lévő Rák szülött nő férjhez megy ebben az évben. Április a legjelentősebb hónap, a fontos döntések ekkor születnek meg és ez lesz a beteljesülés hónapja is. A 2018-as év számodra a tudatos döntések éve lesz. Júniusban nagy bátorságra lesz szükséged, de ez nem is szerelmi életről szól majd tulajdonképpen, inkább a munkaügyi változások miatt kell merésznek és rettenthetetlennek lenned. Szeptemberben új erőforrás nyílik számodra, pontosabban saját belső lelkivilágod új dimenzióit fogod tudatosítani és ezzel jobb és minőségibb életet fogsz vezetni. Május és június között konfliktus várható a barátokkal. Légy megbocsátó.

Ikrek

Akárhogyan is nézzük, igen színes lesz az éve az Ikrek szülöttnek. Minden téren változások várnak rád, és inkább a munka terén leszel pozitív módon meglepett, de a szerelmi életed sem lesz egyoldalú és unalmas. Főleg áprilisban és májusban leszel érzelmi szempontból a csúcson. Ha egyedülálló vagy, új szerelem jelenhet meg, ha viszont kapcsolatban élsz, akkor jó irányú előrelépésekre számíthatsz, talán éppen olyanokra, amilyenekre már régóta nagyon vágytál. Az augusztus mindenképpen döntő hónap lesz. Általában véve ez az év számodra nagyon gyorsan el fog telni, sok mindent alig tudsz majd nyomon követni, hiszen a dolgok szinte elrepülnek melletted, olyan gyorsan fog pörögni az életed. Néha emiatt a félelem is elfoghat, de amint látni fogod, hogy a körülmények jól alakulnak, megnyugszol majd. Június lesz a lehetőségek hónapja, ki kell használni.

Bak

Az elkövetkező évben jobban fog érdekelni saját lelked, mint az, ami körülötted zajlik a világban. Sok változás történik majd benned, új következtetésekre jutsz a szerelmi és érzelmi dolgokkal kapcsolatban. A májusig tartó időszak alatt óvatosságra lesz szükséged, mert megtörténhet, hogy a partnereddel való viszonyokat idealizálva rossz döntéseket hozol a közös jövőtökkel kapcsolatban. Május után már a bolygóállás olyan lesz, hogy nem fogod partneredet állandóan rózsaszínben látni. Használd a racionálisabb énedet. A 2018-as év általában véve pozitív változás lesz a számodra. A nyár meglepetésekkel lesz teli, váratlan kalandok bukkanhatnak fel, messze útról visszatért szerelmek is játékban vannak. Június és július a nagy flörtök időszaka, nem árt egy kicsit óvatosnak lenni.

Kos

Most meg kell tanulnod, hogy nem te vagy életednek ura és nem csak tőled függ minden kimenetele. És főleg, nem te vagy az, akinek a cselekedetei miatt változnak a dolgok a világban. Olyan munkákat kell majd elvégezned, amelyek az önismeret fontos leckéinek számítanak. A legjobb neked január és május között lesz. Úgy érzed majd, el tudsz végezni minden rád bízott feladatot, a csillagok pedig arra intenek légy óvatos és ne ígérj semmit, ami az szenvedélyesség alapján született meg benned. Érzelmi életedben nem árt, ha egy kissé visszaveszel, főleg az említett hónapokban. Augusztus és december között meg fogod találni a kellő mértéket a szerelmi kérdésekben is. Ha egyedül vagy, ebben a szakaszban megtörténhet, hogy olyan személlyel találkozol, aki jó lehet neked.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
A Vízöntő hűtlen lesz, a Rák férjhez mehet, mivár rád a szerelemben idén csillagjegyed szerint?
error: Content is protected !!