Ezt mondta el Schumacher 21 éves lánya az édesapjáról

Ezt mondta el Schumacher 21 éves lánya az édesapjáról

Ezeket mondta! Először nyilatkozott a televízióban Gina-Maria Schumacher. Michael Schumacher 21 éves lánya egy német lovas magazinműsorban beszélt sikeres westernlovas-karrierjéről. Európa-bajnoknak, igazi sztárnak számít ebben a szakágban. Érintőlegesen az édesapja is szóba került – írja a Ripost. Különös ellentét, hogy míg gépeket vezetve aratta a sikereit,

KIDERÍTETTE A HAZUGSÁG VIZSGÁLÓ GÉP, HOGY HOL VAN FANNI HOLTTESTE.A HATÓSÁG ÉRTETLENÜL ÁLL ELŐTTE.

KIDERÍTETTE A HAZUGSÁG VIZSGÁLÓ GÉP, HOGY HOL VAN FANNI HOLTTESTE.A HATÓSÁG ÉRTETLENÜL ÁLL ELŐTTE.

Kiderült, hogy a Novozánszki Fanni megölésével gyanúsított B. László miben nem mondott igazat a hazugságvizsgálaton. Mióta kiderült, nem VV Fanni holttestét találták meg a Fertő tóban, a rendőrök más helyszíneken kezdték el keresni a fél éve eltűnt lány holttestét. Mint

Az Ikreket befűzik, a Szüzet átverhetik, és ez még nem minden…

Az Ikreket befűzik, a Szüzet átverhetik, és ez még nem minden…

A csillagok azt sugallják, hogy ezen a héten a bensőnkre hallgassunk és igyekezzünk nem becsapni magunkat és az érzéseink ellen cselekedni. Legyünk őszinték önmagunkkal, hiszen csak így érhetjük el, hogy eredményesen haladhassunk a számunkra fontos dolgokkal. Lássuk, hogy ezen a

Megrázó dolgok derültek ki az öt hónapos kislányát halálra drogozó csongrádi anyáról

Megrázó dolgok derültek ki az öt hónapos kislányát halálra drogozó csongrádi anyáról

Csongrád – Ép ésszel felfoghatatlan módon végzett R. Noémi (23) öt hónapos kislányával. Az évek óta drogfüggő nő és élettársa annyi kábítószert adott a csecsemőnek, hogy a pici meghalt. Úgy tudjuk, az asszony azért adagolt a tiltott szerből a kicsinek, hogy nyugton

Néhány nap alatt lefaragja a hasi hájat ez az 5 perces jógagyakorlat! Lecserélheted a ruhatáradat

Néhány nap alatt lefaragja a hasi hájat ez az 5 perces jógagyakorlat! Lecserélheted a ruhatáradat

Sokan szeretnének fogyni, de nem tudják, hogyan. Nincs szükség több órás edzésre naponta, ha szeretnél karcsúbb lenni. A jóga köztudottan jó hatással van a testre és még fogyhatsz is tőle! A mai videóban megtekintheted azokat a jóga gyakorlatokat, amelyek rendszeres alkalmazásával néhány

A kúra, amivel 15 nap alatt megszabadulhatsz minden túlsúlyodtól! Orvosi diéta!

A kúra, amivel 15 nap alatt megszabadulhatsz minden túlsúlyodtól! Orvosi diéta!

Az orvosok szerint a legjobb diéta az amelyik vitamindús finomságokból áll. A vitamindús étrend nagy előnye, hogy nem lesz folyamatosan éhségérzetünk, a plusz kilók leolvadnak és közben jól is érezzük magunkat a bőrünkben. Ennek az étrendnek a másik jó tulajdonsága, hogy remek hatással van

Sírva hívta édes­any­ját: elege lett, válni akar a nép­szerű tévés

Sírva hívta édes­any­ját: elege lett, válni akar a nép­szerű tévés

Nem bírja el­vi­selni fér­jét, ezért már ügy­vé­dek­hez for­dult. Úgy tudni, Kim Kar­das­hian már nem is al­szik ott­hon. Fotó: Facebook Kim Kardashian inkább anyjánál húzza meg magát, minthogy férjével Kanye Westtel kelljen lennie – írja az inquisitr.com. Sírva beszélt neki a történtekről, már nem

Ilyen még nem volt a nagy Duettben: dráma a kulisszák mögött

Ilyen még nem volt a nagy Duettben: dráma a kulisszák mögött

A TV2 si­ker­mű­so­rá­nak va­sár­napi adá­sá­ban iz­gal­mas je­le­ne­te­ket lát­hat­tak a nézők. A Ri­post most meg­mu­tatja, mi tör­tént a szín­fa­lak mö­gött.   Vasárnap este ismét profi és egyben mulatságos produkciókat láthattak a nézők A Nagy Duett negyedik élő adásában. A TV2 show-műsorában nevetésből és

ANDY VAJNA KITÁLALT A FELESÉGÉRŐL. TIMI AMERIKÁBAN VAN FÉL ÉVE..ÉS A KORKULÖNBSÉG IS SOK..

ANDY VAJNA KITÁLALT A FELESÉGÉRŐL. TIMI AMERIKÁBAN VAN FÉL ÉVE..ÉS A KORKULÖNBSÉG IS SOK..

Andy Vajna sokat van távol a feleségétől, Tímea ugyanis az év felében Los Angelesben él és tanul, hogy megkaphassa az amerikai állampolgárságot. Ennek ellenére kapcsolatuk nagyon jól működik. „Próbáljuk jól beosztani az egymással töltött időt, igaz, ez nem könnyű. Ha

Ezt a filléres konyhai dolgot kenem a hónaljamra. Azóta nyugodtan várom a kánikulát

Ezt a filléres konyhai dolgot kenem a hónaljamra. Azóta nyugodtan várom a kánikulát

  4 természetes dolog, ami megakadályozza az izzadást Az izzadás normális folyamat, a testünkben zajlik, amikor főként akkor jellemző, ha fizikai megterhelésnek, fertőzésnek, vagy nagyon meleg hőmérsékletnek vagyunk kitéve. Az izzadásgátlók nem mindegyike képes teljes körű védelmet biztosítani a nap

error: Content is protected !!