A brit Frazzled Shannon Williams olvasta a Facebookon, hogyha krumplit tesz a gyerek talpára, majd arra zoknit húz, akkor azzal enyhítheti lánya köhögését éjszaka. Miután túl volt egy rossz estén úgy döntött, kipróbálja, veszteni nem veszt vele – írja a Mirror. Rosa így lefeküdt éjjel zoknijában krumpliszeletekkel, és aludt. Nem gyógyult meg, de enyhítette lánya tüneteit.

Hirdetés

“Ez nem jó a világ összes bajára, de lerövidíti a betegség lefolyását. Rosa azt mondta sokkal jobban van mint előző este. Ráadásul jóval kevesebbet is köhögött és az a nagyon aggasztó köhögés meg is szűnt. Igen, először nagyon bizarr tippnek tűnt, de most már tudom, a burgonyának vannak jótékony hatásai is”- mondta az anya.

Hirdetés

Bár az anya szerint a burgonyaszeletek feketévé válása azért következett be, mert a gyerekből “kihúzta” a méreganyagokat, de ez nem igaz, hiszen a krumplit, ha levegőn hagyjuk elég hamar amúgy is fekete lesz. – A barnulás, vagyis az oxidáció azért történik, mert a vágás során a burgonya sejtjei sérülnek, és a levegő oxigénjével kapcsolatba lépve a tirozináz nevű enzim segíti a melanin nevű barna pigmentek kialakulását. – A népi gyógyászatban egyébként ez egy ismert trükk, gyorsan képes levinni a lázat a talphoz rögzített krumpli, de Erdélyben a reszelt burgonyát ajánlják erre a célra.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Borzalmasan köhögött a kicsi, az anya a Facebookon olvasott egy ötletet, megfogadta, bevált
error: Content is protected !!