Hirdetés

A borongós időben visszaadja az életkedvünket ez a könnyen elkészíthető isteni süti! csak dobd össze, és az egész család boldog lesz a finom édesség láttán!

csokis-suti

Hozzávaló a tésztához: 8 púpozott ek liszt,3 ek cukor, 6 egész tojás, 6 ek olaj, 6 ek tej, 10 kdg mazsola, egy fél tk sütőpor.

A krémhez: 30 dkg túró, 1 dl tejföl, 10 dkg vaj, 3 tk porcukor, egy citrom reszelt héja.

A bevonóhoz: 10 dkg csokoládé, és 2-3 evőkanál tej.

Így készítsd:

Hirdetés

– keverd ki a tojást a cukorral, majd öntsd bele az olajat, a tejet, és robotgéppel jól keverjük el. Tegyük hozzá a mazsolát, majd apránként szitáljuk bele a lisztet is.

– Kikent sütőpapírral béleld ki a tepsit

–  kb. 30 percigsüssük  a tésztát, de közben nézegessük, hogy mikor jó már.

– a tepsiben hűljön ki teljesen.

– egy botmixerrel keverjük össze a túrót, tegyük hozzá a tejfölt, a vajat, a porcukrot, és a citromhéjat, majd addig keverjük, amíg teljesen krémes állagú lesz.

– ezután kenjük rá a süteményre.

– olvasszuk fel a csokoládét, keverjük el a tejjel, és egy konyhai ecsettel kenjük rá a krém tetejére.

– tegyük a hűtősbe éjszakára, és csak másnap fogyasszuk, amikor már jól megkeményedett a krém a tetején.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Csokis, túrós, tejfölös gyorssüti, ez imádnivaló!
error: Content is protected !!