Dobó Kata a lányáról posztolt

A 44 éves Dobó Katának még 2012-ben született kislánya, aki a Szofi nevet kapta. A gyermek édesapja, Gulyás Levente zenész, akivel azonban már régóta nincs együtt a színésznő. Kata csak nagyon ritkán mutatja meg gyönyörű lányát, mert úgy gondolja, ezzel megvédheti őt. Most azonban kiposztolt róla néhány mesés fotót, igaz nem a közelmúltban készültek.

Hirdetés

Hirdetés

“Kedvenc fotósorozatom az én gyönyörűségemről. Itt két és fél éves volt….hogy repül az idő!Azt hiszem hivatalosan csak három alkalommal mutattam meg Nektek. Nem azért, mintha nem lennék rá mérhetetlenül büszke, az vagyok, és legszívesebben minden nap megtenném! Mert okos, szép, tehetséges, minden megnyilvánulásában már most igazi nő, egy szeretetbomba!!!!! De az legyen majd az ő választása, ha mégis szerepelni akar, nem tehet ugyanis róla, hogy az anyukáját ismerik. Legyen gondtalan gyermek, amíg lehet. Ez minden szülő egyéni döntése, elfogadom azt is, ha valaki másképp látja ezt a helyzetet. Amiért pont ma törtek rám ezek az érzelmek, az egy álomnak köszönhető….csomagoltam az iskolatáskáját. Szeptembertől ugyanis ez lesz a napi rutin nálunk. Iskolás lesz a szerelmem. El sem hiszem hová tűnt az elmúlt hat év.” – írta az alábbi képek mellé.

femcafe
Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Dobó Kata a lányáról posztolt: Elképesztő, milyen szép gyerek – Fotók
error: Content is protected !!