Hirdetés

Az alapvető tulajdonságainkban meghatározó az, hogy melyik jegyben születtünk: a szerelemhez, emberi kapcsolatainkhoz és a munkához való hozzáállás minden állatövi jegy szülötténél más és más. Íme, miért idegesítesz másokat:

VÍZÖNTŐ:

A Vízöntők néha túlságosan szabályellenesek: nem tarják be a normákat és a maguk feje után mennek, ami egyes szituációkban mások agyára megy. Sokszor előfordul, hogy lelketlennek, hidegnek tűnnek, de ez abból fakad, hogy egy Vízöntő észre sem veszi az átlagos embereket, akik számára nem túl érdekesek, nem nagyképű, nem játssza meg magát, egyszerűen csak a különlegességeket veszi észre mindenben, amit már látott egyszer, az elkerüli a figyelmét. Ha Vízöntővel van kapcsolatod, minél jobban szereted, annál nehezebb lesz az ügy, próbáld kicsit hanyagolni, mindjárt észreveszi, hogy a világon vagy. A Vízöntőnek mutasd, hogy unod, egyből elkezd ugrálni körülötted.

HALAK:

A Halak igazi fantáziavilágban élnek, és nem képesek tudomásul venni, hogy amit elképzelnek, az nem mindig úgy van. A saját bekső világukban szeretnek ücsörögni, gyakran egyáltalán nem fogékonyak a külvilág tényeire, nem akarnak szembesülni azzal, ami következik viselkedésükből. Ez sok negatív helyzetet idézhet elő számukra és az előrejutásukat is nehezítheti. Aki egy Halak embert szemel ki magának, tudjon róla, hogy racionális érvekkel semmire sem megy vele, próbáljon az érzelmeire hatni, bár azokat is elég jól ki-be tudják kapcsolni. Munkahelyen sok szerencsét a Halak kollégákhoz.

KOS:

Kosként mindig lehengerlően magabiztos vagy, ami nem mindenkinek elfogadható, hiszen agresszívnek, arrogánsnak tűnhetsz ilyenkor. Gyakran szinte támadásnak veszed, ha valaki nem halad együtt veled és kész vagy akár harcra is vinni a dolgot, hogy érvényesítsd a saját elképzelésedet. Jó szokásodhoz híven sokszor fejjel mész a falnak, tekintsd életfeladatodnak, hogy megjavulsz ebben a tekintetben! Párkapcsolatban nehéz fenntartani a Kos érdeklődését, hiszen rövid ideig tud csak figyelni, munkahelyen a Kos beosztottól óvjon az isten, mindenkinek átharapja a torkát, ha nem tetszik neki valami.

BIKA:

A Bikák a legönfejűbbek minden ember között, azonnal hárítják, ha bárki megmondja nekik, hogy mit, mikor és hogyan csináljanak. ha nagyon szeretnek valakit, akkor talán változnak a kedvéért, de munkahelyen például mindig hozzájuk kell idomulni, mert ők nem fognak, csak azért dolgoznak, mert hatalmas a luxusigényük és a biztonságra törekvésük. Ha úgy érzik, hogy valaki vezetni akarja őket, azonnal visszavonulót fújnak és nem tágítanak saját álláspontjuk mellett. Ha te is Bika vagy, akkor a lustaságod is legendás, néha annyira elereszted magad, hogy egész nap csak ejtőzöl.

IKREK:

Az Ikrek mindig vibrálnak, nagyon pörögnek, mert soha nem tudják, mikor kéne éppen abbahagyni azt, amivel el vannak foglalva. Ezért előfordul, hogy csak úgy otthagynak egy szituációt anélkül, hogy jobban átgondolnák a végkifejletet. Ha neked is ez a csillagjegyed, akkor pillanatok alatt elveszítheted az érdeklődésedet bármi iránt, ez valószínűleg a szeszélyességedből fakad. Az Ikrek nagyon okos, és ha megtanulja, milyen munkában nem kell elmélyülni annyira, viszont mindig topon kell lenni, akkor sikeres lehet, de jobb, ha megismeri magát.

RÁK:

Hirdetés

A Rákok nagyon érzékenyek, sosem birkóznak meg rendesen a bennük feszülő rengeteg érzelemmel. Gyakran nevezik a legpesszimistább csillagjegynek a Rákot, ezt a világszemléletet a gyakran változó hangulatai is előidézhetik. Ha valaki kommunikál veled, annak nagyon elővigyázatosnak kell lennie, mert folyton megsértődsz, behúzódsz a páncélodba. ugyanakkor a Rák tud nagyon fájó dolgokat is mondani. Mivel odacsíp másoknak, ahol a legérzékenyebb pont van. Munkahelyen sokszor agresszióval védi magát. Párkapcsolatban az évek során mindent elural, ezért a Rák párjának sem könnyű, észre sem veszi, és minden tekintetben a Rákhoz kell igazodnia, aki ráadásul ezt a kedvességével éri el, így még lázadni sem lehet ellene.

OROSZLÁN:

Oroszlánként hihetetlenül önimádó módon tudsz viselkedsz, ami idegesítő lehet azok számára, akik elől mindig el akarod lopni a rivaldafényt, akkor is, ha nem te érdemled. Ha valaki nem fogja a gyeplőt a nyakad körül, csak nézhet, hogy megint félre van lökve. Azt hiszed, mindig mindent jól csinálsz, pedig minden vagy, csak tökéletes nem, ezért ha mégis tévedsz – ami éppen ki is derül -, azt nem viseled, elmész a helyzetből, hátrahagyva csapot-papot. Érvekre nem hallgatsz, csak dicséretre, viszont, ha hajbókolnak előtted, olyan dolgokba is belemész, ami neked nem jó, így kiszolgáltatod magad.

SZŰZ:

A Szüzek sajnos többet kellemetlenkednek, panaszkodnak és aggodalmaskodnak, mint kellene, minden apró kis hibát kiszúrnak és fel is hívják rá a figyelmet. Fájdalmasan őszinték tehát, amit sokan nem viselnek túlzottan jól, vagyis a Szüzek rengeteg ellenséget is szerezhetnek maguknak. Szeretik, ha minden tökéletes és nagyon elítélik azokat, akik nem a perfekcionisták. Viszont sokszor nem tudnak nemet mondani, és sokáig benne vannak olyan helyzetekben, amelyek számukra károsak, így egyre nyafogósabbak is kritikusabbak lesznek, ezzel a tovább rontva a helyzeten.

MÉRLEG:

A Mérlegek kedvesek, harmóniára törekszenek akkor is, amikor igenis szembe kellene szállni valamivel, harmóniát akarnak teremteni, amikor erre semmi szükség nincs, és ebben meglepően erőszakosak tudnak lenni. Sokszor olyan helyzeteket teremtenek, ami nagyon negatív ezáltal. Beleütik az orrukat abba is, amibe nem kellene. Felszínesen gondolkodnak és páratlanul nehezen döntenek. Ide is billennek, oda is billennek, de az istennek sem tudják elhatározni magukat. A lustaság rájuk is jellemző, főleg akkor hajlamosak hátradőlni, ha nem sürgeti őket senki.

SKORPIÓ:

A Skorpiók nagyon könnyen dühbe jönnek uralkodó bolygójuk, a Mars miatt, és aki megsérti őket, akár akaratlanul is, annak soha sem bocsátanak meg. Nem csoda, hogy kevés a barátjuk, és néha rosszabb párkapcsolatban élnek, mint amit érdemelnének, mert az egójuk védelme a legfontosabb szempont. Akinek ez a csillagjegye, arra jellemző, hogy nehezen viseli a változásokat, ha lehet, mindent el akar kerülni, ami új és ami más, mint amit ismer, amiben biztonságban érzi magát. A Skorpiók sohasem engedik ki a kezükből az irányítást, az első, hogy ők diktálják a feltételeket. A Skorpió marása halálos lehet, és bizony nem mindig azt marják meg, aki megérdemli.

NYILAS:

A Nyilasok tökéletesen biztosak magukban, amit csinálnak és azt hiszik, hogy mindenről csak ők ismerik az igazságot. Néha hihetetlenül is lelkesek a semmire, aztán irányt változtatnak, amivel kiborítják a körülöttük élőket. A sok munka sem áll távol tőlük, sokszor annyira beletemetkeznek a feladataikba, hogy elfelejtik, mással is kellene foglalkozni. A Nyilas csak az igazságához lojális, az emberekhez kevésbé, de ezt sokáig elfedi barátságosságával. A Nyilastól ne várj semmit, akkor nem fogsz nagyot csalódni.

BAK:

A Bakok maguknak való, szorongó alkatok, még akkor is aggodalmaskodnak, ha egyáltalán nem lenne okuk rá. Pesszimistán szemlélik a körülöttük lévő világot, ami elég nehézzé teszi azt számukra, hogy bármilyen motivációt is találjanak – bármiben. Önfejűségük csak tovább ront a helyzeten. A Bakra szerettei mindig számíthatnak a bajban, igazi megoldó alkat, aki mindenkit kihúz a pácból, de békeidőben elég nehezen elviselhető állandó negatív energiájával és emellett beszólogatásra is hajlams. Családja viszont mindig nyugodt lehet, ha van körülötte Bak, mert soha nem fogja igazi baj érni a Bak családtagjait. A Bak mindig megoldja a gondokat. Munkahelyen viszont vigyázz vele, beengeded a Bakot, és beül a székedbe! A karrier ugyanis a gyengéje.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Ezt a horoszkópot el se olvasd! Nagyon arcodba mondja az igazságot! Íme a legidegesítőbb tulajdonságaid csillagjegyed szerint
error: Content is protected !!