A NAV le kell hogy állítsa a Gáspár Győzővel (43) szemben indított közigazgatási eljárást, miután a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bíróság, ítéletet, és új eljárás lefolytatására kötelezte az adóhatóságot.

Hirdetés

– Győzőt egy vödör vízzel kellett fellocsolni, amikor ezt megtudta – magyarázta az öccse, Gáspár Zsolti (42).

A meghurcolt showman az ügyvédi irodában is majdnem elalélt.

– Az ítéletnek ezt a mondatát ismételgetem magamban: „Megfosztották a jogától.” Hol vannak a felelősök, akik engem a jogomtól megfosztottak? Őket is 200 kommandós fogja elhurcolni a gyerekei szeme láttára? Nekik is sorra mondják vissza a fellépé­seit, azt gondolva, hogy bűnözők? Hol itt az igazság? – fortyogott Győző, aki viszontagságos időszakon van túl.

Ahogy azt korábban megírtuk, a vagyonosodási vizsgálatot lezáró ítélet értelmében a NAV 40 millió forintot akart behajtani a Romantic együttes frontemberén, aki az RTL klubos Győzike Show évadai alatt is gyarapította örökölt vagyonát. Tavasszal többek között 11 kiló aranyat foglaltak le egy széfbankban, valamint december 7-re árverést is hirdettek a lánya, Gáspár Evelin (23) nevére írt házban. A konyhabútortól az ülőgarnitúrán át minden új tulajdonoshoz került volna.

Hirdetés

– A Kúria most kimondta, hogy a NAV azzal a lépésével, hogy a külföldi megkeresés bevárása nélkül hozta meg első és másodfokon is döntését, megfosztotta a felperest a jogorvoslati jogosultságától – magyarázta Gáspár ügyvédje, dr. Szilágyi Roland, arra utalva, hogy az eljárás azután indult, hogy Győző egy román cégtől 50,3 milliót vett fel. A jogi képviselő hozzátette, a perben a közigazgatási eljárás során lefoglalt vagyontárgyakat is vissza kell adni.

– Ezért tették tönkre az egész nyarunkat?  fakadt ki a Blikknek Gáspár Győző, akinek, mivel a javára ítéltek, a NAV megfizeti az elsőfokú és felülvizsgálati perköltséget. – Hogy mit fogok csinálni ezzel a 150 ezer forinttal? El fogom vinni a daganatos gyerekeknek.

Továbbra is gyanúsított

Hét évvel ezelőtt két eljárás indult Gáspár Győző ellen, egy bűnvádi és egy közigazgatási. Hivatalosan ma is gyanúsítottnak számít, bár 2012-ben egyszer már elmarasztalták: 1 év 8 hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A vagyonosodási eljárás idén zárult le, de az új ítélet értelmében meg kell ismételni az egészet. Dr. Szilágyi Roland szerint még évekig eltarthat az ügy.

blikk

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Friss: Gáspár Győzőt egy vödör vízzel kellett fellocsolni, amikor meghallotta az ítéletet
error: Content is protected !!