Határtalan olimpiai bajnok ökölvívónk, Kovács István öröme, ugyanis szerda reggel világra jött harmadik fia, Zalán.

Hirdetés

Mint közismert, „Kokó” volt felesége, Krisztina adott életet Bencének és Gergőnek, az újszülött édesanyja pedig Katalin. Kifejeztük volna jókívánságainkat a bajnoknak, ám hívásunkra nem reagált.

Hirdetés

Erdei Zsolt, a magyar amatőr szövetség elnöke sms-ben gratulált a 47 éves apukának. – Most már ő is háromszoros apa, mint én – mondta Madár.

Kovács egykori sikeredzője, Szántó Imre az elsők között volt, akit egykori tanítványa értesített az örömhírről. – A kis Zalán 52 centivel született, és Pisti rögvest időpontot kért tőlem a baba első boksz­edzésére – újságolta Öcsi bácsi. – Örömmel mondtam igent erre, majd biztosítottam őt arról, hogy az újszülött ideális légsúlyú öklöző lesz. És persze egészen természetes, hogy vívó típusú bokszolót faragok belőle. Olyan technikásat, amilyen Pista volt.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Gólyahír: megszületett Kokó harmadik gyermeke
error: Content is protected !!