Sajnos néha nem bízhatunk meg a férfiakban. A következő csillagjegyekben született urak bizony nem mindig az igazat mondják.

Hirdetés

Ikrek

Az Ikrek képes az ellenkezőjét állatani annak, amit tegnap mondott.Valószínűleg azért, mert azt a másik énjétől hallottad. Jó hír, hogy sokszor nem azért beszél össze-vissza, mert át akar verni (bár az is előfordul), hanem, mert tényleg ilyen hamar megváltoztatta a véleményét. És az igazság ugye relatív, főleg az Ikreknél. Mindenesetre nem árt leellenőrizni, amit az Ikrek férfi állít. Mivel kisgyerek kora óta jókedvvel ferdíti az igazságot, a legtökéletesebbre fejlesztette a hazudozás képességét, nincs párja a Zodiákus körben.

Rák

Sajnos a Rák annyira nem szereti a konfliktust, hogy bizony hajlamos elsunnyogni egy és mást. Vannak nagyon hűséges Rákok, meg kevésbé hűségesek. De az utóbbiak is azt állítják, hogy ők nagyon hűségesek. Az Ikrekkel ellentétben a Rákok időnként hajlamosak saját érdekükben elferdíteni az igazságot, ráadásul ők olyan folyékonyan állítanak bármit, hogy nagyon nehéz tetten érni őket. A Rák férfi nem az egyenesség mintaképe.

Mérleg

Nem hazudik ő, csak azt mondja, amit hallani szeretnél. Mindig. Az igazság sokkal mellékesebb számára, mint az, hogy nyugalom, harmónia legyen körülötte, és ő mindig jó színben tűnjön fel. Nemigen vállal felelősséget tetteiért, és a lojalitást is egyénien értelmezi. Ne félj, ha nem látod, képes mindenkivel flörtölni,de ezt sosem fogod megtudni, legalábbis tőle nem. Ha mástól hallod, akkor le fogja tagadni. Igazi komédiás és színész, nehéz elmenni rajta.

 

Akik nagyon ritkán hazudnak:

Kos: minek, úgyis mindennek úgy kell lennie, ahogy ő akarja, nem igazodik senkihez, akkor minek hazudozna.

Hirdetés

Nyilas: nemigen érdekli mások véleménye, sőt az sem, ha megbánt valakit, nem szépíti a dolgokat, a szemedbe mondja. Ha rosszban sántikál, legfeljebb rádmordul, hogy ne kérdezgesd, de nem hazudik a szemedbe.

Bika: sokszor már bután őszinte, nehezen hazudik, legfeljebb csökönyösen hallgat, persze egy Ikrek vagy Rák ascendens árnyalhat a képen.

 

Közepesen igazmondók:

Oroszlán: ha rajtakapod valamin, hajlamos úgy ferdíteni az igazságon, hogy jól jöjjön ki mindenből, egósérülés nélkül.

Szűz: nem szívesen hazudik, de ha érdeke kívánja, szembrebbenés nélkül

Skorpió: Nem hazudik ő, hanem képes egyik napról a másikra újjászületni. És 180 fokot fordulni mindenben. Nem hazudik, korrigál.

Bak: ritkán hazudik, de a ha a pénze vagy a karrierje forog kockán, megteszi,

Vízöntő: nem hazudik érdekből, de nagyzol és túloz. Ha mindent elosztasz kettővel, amit sztorizik, közel jársz az igazsághoz.

Halak: inkább elúszik, de ha sarokba szorítják, hajlamos nem az igazat beszélni.

 

 

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Hirdetés

Please follow and like us:
Ha ebben a csillagjegyben született, egy szavát se hidd el a férfinak!
error: Content is protected !!