Havas ma kipakolt a Facebookon mindenről. Sorolja bizoyítékait

Hirdetés

“Szokás szerint most is diktálok. Hiába, aki hírszerkesztő volt a Rádióban, a kézírást, a gépírást, vagy éppen a klaviatúrát túl lassúnak tartja ahhoz, hogy megfelelő gyorsasággal rögzítse a gondolatait. Egészen addig, amíg be nem léptem az irodába, eszembe se jutott, hogy írjak a Kálmán Olga-féle HÍR TV-s interjúról. Csakhogy a titkárnőm (rögtön megkért arra, hogy ne legyen nagyon hülyének beállítva), azzal fogadott, hogy a Kálmán Olga mégis miért hazudtolt meg? „Hát itt voltam, amikor telefonon beszélt az Olgával, végighallgattam, ahogy rihegnek-röhögnek, erre most letagadja. De miért?”

Tegnap az onkológián, ahová a friss CT leleteimet vittem (minden rendben van) újabb zárójel (Évike megjegyzése: Ha ez bárkit érdekelne!). Szóval, a főorvos asszisztense is megkérdezte, hogy mégis mi ütött a Kálmán Olgába? Aztán alighogy kijöttem a kórházból és beültem a kocsiba, telefonált egy régi barátom. Ő is újságíró, tőle szokatlan módon üvöltött: „Normális ez a nő?”. Pár hete szóról szóra mesélted el nekem mivel ugratnak, a Kuncze azzal hívott föl, hogy huszonvalahány éve furcsán méregetted, úgyhogy azon gondolkodik, a TV2-ben fogja elmondani, hogy ezt a vizuális zaklatás tipikus példája (Évike: csak aztán nehogy a Kuncze is letagadja!). Aztán mesélted, hogy az Olga jópofáskodva tette szóvá, hogy annak idején pont őt nem zaklattad! Ezek után letagadta. Az adás után legalább megkérdezted tőle, hogy miért volt ilyen aljas?”.

A beszélgetés után Olga majdnem a büféig kísért, az egészet azzal intézte el, hogy nem pontosan idéztem a szavait. Ő például nem is disznót mondott, hanem dögöt. Aztán percekig az ATV-ről beszélt. Szóhoz sem jutottam.

Hirdetés

Az igazság az, hogy még a kórházban sem jutott eszembe, mivel lehetne megmagyarázni Olga viselkedését, csak ma reggel, amikor megvettem az újságokat, a Blikkben olvastam, hogy ez ügyben felhívták Olga férjét is. Akkor esett le a tantusz, hogy az adásrendező másodikán is Gyuri lehetett, akire nem is gondoltam. Vele együtt dolgoztam az ATV-ben, ha nem is túl gyakran, de összejártunk családilag, kölcsönösen imádjuk egymást a gyerekükkel, eszembe se jutott, hogy Olgának kellemetlen lehet, hogy a „jópofáskodását” felemlegettem. Naiv módon azt hittem, hogy ez ugyanúgy belefér kettőnk kapcsolatába, mint a „Mucikámozás”.

Magát az interjút nem minősítem, de azért volna egy megjegyzésem. Ha én az interjú elején elmondom, hogy Baukó Éva november 14-én a Borsnak azt nyilatkozta, hogy „engem sajnos nem molesztált senki, így aztán nem is vezetek műsort a televízióban”, akkor hogyan lehetséges, hogy pár nap múlva rádöbben, hogy őt mégis molesztálták, verbálisan. Hogy ezek után miért kell még többször is feltenni a kérdést, hogy „Akkor most te zaklattad Baukó Évát?” – na, ezt nem értem.

Az interjú előtt többször invitált telefonon a műsorába Olga, aztán amikor december 31-én lejárt a szerződésem az ATV-ben, és szabadon nyilatkozhattam, úgy voltam vele, hogy ha az Olgának ez ennyire fontos, akkor elmegyek hozzá annak ellenére, hogy világos volt, ezzel munícióhoz juttatom a Habony-műveket, a TV2-től a Ripostig. Őszintén szólva: szarok rájuk!

Kálmán Olga fél bevallani, hogy viccet csinált az én állítólagos zaklatási ügyemből. Lelke rajta! De ha most a Kuncze Gábor is bekéredzkedik a Marsi Anikóhoz, akkor tényleg tökön lövöm magam!

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Havas nem tűri tovább! Elővette a bizonyítékait
error: Content is protected !!