Sokan imádnak délutánonkét aludni egy keveset, azonban a pihentető kedvtelésnek egyre kevesebben tudnak időt szentelni. Pedig mennyire jól tud esni egy kis délutáni pihenés. Utána még a világot is szebb színben látjuk.

Hirdetés

Képtalálat a következőre: „afternoon nap graphics”

A mai gyors életmód miatt, amikor már rég nem 8, hanem legalább 10 vagy 12 órát robotolunk, nagyon kevés időnk marad a délutáni alvásra. Ha akad egy fél óránk, dőljünk le, aludjunk délután, egy idő után észre fogjuk venni, hogy hatására az egész életünk megváltozik.

1. Egész nap jó kedvünk lesz

Hirdetés

– a szerotonin felelős a boldoságunkért, alvás közben pedig szerotonin szabadul fel a szervezetünkben. Már egy kevés alvással is nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy elégedettek, és kiegyensúlyozottabbak legyünk.

2. Javul az agyműködés

– a délutáni alvás hatására képesek leszünk sokkal könnyebben felfogni az új információkat. Egy óra alvás után megnő a produktivitásunk, és a munkakedvünk is.

3. Javítja a koncentrációt

– a NASA kutatásai alapján kimutatták, hogy egy 40 perces alvás hatására 100%-osan éberebbek, és aktívabbak leszünk. Az alvás hatása 200 mg koffein elfogyasztásával egyenlő.

4. Növeli a kreativitást

– Lenardo da Vinci, amikor csak tehette, délutánonként aludt egyett, viszont éjszaka jóval kevesebbet aludt, mint mások. A délután pihenés hatására nő a kreativitás.

5. Növeli az agyi kapacitást

– agyunkat egész nap információkkal bombázza a világ. A délutáni alvás segítségünkre lehet abban, hogy az agy relaxáljon, és az információkat jobban el tudja rendezni.

6. Felerősíti az érzékelést

– hatására sokkal élesebb lesz a szaglásunk, látásunk. Tudományosan kimutatták, hogy a délutáni pihenés sokkal jobban megerősíti az érzékszerveinket, mint az éjszakai alvás.

 

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Please follow and like us:
Alszol délután? Akkor ezt most olvasd el mindenképpen!
error: Content is protected !!