truth-revealed-heres-causes-cancer-protect-help-fight-cancer4Otto Henrich Warburg az orvosi doktorátus megszerzése után kezd el foglalkozni a sejtek anyagcsere-folyamataival. Közben kitört az első világháború, így a német biokémikust a laboratórium helyett a porosz lovastestőrség tisztjeként a harctéren találjuk. Albert Einstein, aki a család barátjaként gyakori vendég volt Warburg apja házában, levélben arra kérte a fiatalembert, hogy térjen vissza a kutatásaihoz, mert a tudományos világnak kár lenne elvesztenie egy ilyen zsenit. A fiatal kutatót tulajdonképpen e levél is segítette abban, hogy – ha mondhatjuk így – a rákkutatás első élharcosainak egyike legyen, aki a légzőfermentum felfedezésével forradalmasítja a rákkutatást. Leegyszerűsítve Warburg szerint a savas közeg, rossz étkezés a mozgás hiánya miatt alakul ki az oxigénhiányos fermentáció a sejtekben, amelyek elkezdenek nem normálisan viselkedni. Warburg szerint, ha elvesszük az oxigén 35 %-át egy sejttől, egy napon belül rákos sejt lesz belőle. Az oxigénhiány pedig az elsavasodástól van, amit a rossz táplálkozás okoz. Szerinte a kemoterápia még savasabbá teszi a testet, ezért nem gyógyítható vele a rák.

Hirdetés

Otto Heinrich Warburg már az 1924-es jegyzeteiben foglalkozik a rákos és az egészséges sejtek anyagcseréjének eltéréseivel. A német orvos szerint a beteg sejtek esetében aránytalanul nagy a tejsav-érték. A sejtek oxigénszállításának és felhasználásának vizsgálatai nyomán jutott el azon felismerésig: „… a rák végső oka az, hogy a testsejtek oxigénfelvételét az erjedés váltja fel. Az oxigén a rákos sejtekben trónfosztott lett, s az alacsonyabb rendű élőlények energiaszállító reakciója, az erjedés lép a helyébe”.

A légzőfermentek oxigénátvivő szerepét zseniális kísérletekkel igazoló Otto Warburg 1931-ben vette át Nobel-díjat.

A Chlorella fotoszintézisét érintő kutatások nyomán Otto Warburg elsőként figyelte meg, hogy a rosszindulatú sejtek szaporodásához jóval kevesebb oxigénre van szükség, mint az egészséges sejtekéhez. A német biokémikus 1932-re izolálta a sejtek dehidrogénezési reakcióiban nélkülözhetetlen „sárga enzimet”. Felfedezte, hogy az enzim egy fehérjét nem tartalmazó komponenssel, a flavin-adenin-dinukleotiddal (koenzim) együtt fejti ki hatását. 1935-ben egy másik koenzimben a nikotinsavamidra bukkant rá, amely ugyancsak fontos „szereplője” a biológiai dehidrogénezésnek. Később ez a koenzim a nikotinsavamid-adenin-dinukleotid (NAD) elnevezést kapta.

Hirdetés

Tudjuk, hogy a megnövekedett cukorfogyasztás emeli a daganatos betegségek kockázatát. Rengeteg elmélet született már az évtizedek során.  2007-ben azonban a dicholoroacetát (DCA) molekula kutatása során újra előtérbe kerültek Warburg korábbi felfedezései. Már léteznek modern rákdiagnosztikai eszközök, amelyekkel pontosabb kórkép állítható elő. Ilyen például a PET/CT is, amely azokat a területeket „pásztázza” a testben, ahol nagyon magas glükózfogyasztás, hiszen a rosszindulatú daganatok anyagcseréje éppen ennek mértékétől függ, és mindez gyulladásra, vagy rákra utalhat. A tumoros sejtek kétféle anyagcserés úton szerezhetnek energiát. Az első, amikor a cukrot a mitokondriumok alakítják át oxigén segítségével széndioxiddá és vízzé, illetve a másik mód az erjedés, amikor a cukorból kevés oxigén jelenlétében tejsav képződik, vagy ahogyan egykor Otto Heinich Warburg írta: „A testsejtek oxigénfelvétellel fedezik energiaszükségletüket, csak a rákos sejtek fedezik azt erjedésből.” A tumornak „jól jön” a tejsavas közeg, amely savassá és könnyen oldhatóvá teszi a környező szöveteket, így a daganat növekedik, az erjedésen alapuló folyamat pedig immunissá teszi a szervezetet a sugár- és kemoterápiás módszerekkel szemben.

A német biokémikust jelentős felfedezéseiért 1944-ben másodszor is jelölik Nobel-díjra. Hitler azonban nem engedte meg, hogy a tudós átvegye a kitüntetést, de elhurcoltatni sem merte a már nemzetközi hírű szaktekintélyt, a birodalmi kancellár ugyanis e betegségtől is rettegett. Így az apja részéről fél-zsidónak titulált Warburg – akinek laboratóriumába származása miatt egyszer már betoppantak a hatóságok, leállítva akkori kísérleteit, – Hitler utasítására ismét folytathatta kutatásait.

 

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Az igazságot rég tudják: mi okozza a rákot, és hogy lehet halálra éheztetni? Miért nem figyeltek erre a férfira?
error: Content is protected !!