A Facebookon igen népszerű Pesten Hallottam csoportban találtunk rá egy végtelenül kedves magyar lány szívmelengető karácsonyi történetére. Főszereplője ő maga (az Olaszországban élő lány nevét nem árulhatjuk el, hiszen ez egy zárt csoport), egy hajléktalan magyar férfi – no meg egy adag frissen elkészült töltött káposzta. A véletlen úgy hozta, hogy a lány 24-én az utcán sétálva és a párjával telefonálva találkozott a férfivel. Épp arról beszélt, hogy nemrég készült el a töltött káposztával, visz is belőle két dobozzal, amikor egy magyar mondat ütötte meg a fülét:
 
 ”
De jó lenne egy tányér töltött káposzta nekem is.
A teljes bejegyzés
Az utcán sétáltam és elmentem egy hajléktalan előtt, amikor épp mondtam a páromnak telefonon, hogy >preparato a mangiare, porto un podi töltött káposzta< (azaz csináltam töltött káposztát, viszek belőle). Majd hallom, ahogy a hajléktalan MAGYARUL(!!!!!!) megszólal, halkan:

Hirdetés

>De jó lenne egy tányér töltött káposzta nekem is<

Több se kellett, letettem a telefont gyorsan, 2 kisebb doboz volt nálam töltött káposztával tele, tejföllel rajta (magyar káposztából, és IGAZI MAGYAR tejfölből). Felé indultam, köszönt.

– Ciao

Hirdetés

– Ciao sei ungherese? (Szia, magyar vagy?)

– Si… perché? (Igen, miért?)

Majd ennél a pillanatnál elővettem az egyik dobozt és átadtam neki, majd magyarul:


 
– Hallottam hogy azt mondtad, hogy szeretnél enni te is töltött káposztát… Nem nagy dolog, de nem rég főtt meg és még meleg. Ne haragudj, villa nincs nálam. Boldog karácsonyt és jó étvágyat!

Sírva fakadt, átölelt és nem győzte megköszönni… Áldott karácsonyt kívánt, és tovább álltam. Ahogy visszanéztem, láttam, ahogy sírva kibontotta a dobozt, és csupasz kézzel megfogta s beleharapott… 🙂

A cikk forrása: szeretlekmagyarorszag.hu

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

A hajléktalan elvette az aándék töltött káposztát, aztán ez történt! Nem hittem el!
error: Content is protected !!