Tavaly szépből és kellemetlenből is bőven ki­ju­tott a celebeknek. 2017 leg­na­gyobb port ka­vart bot­rá­nya­ira em­lé­ke­zünk

Hirdetés

Klapka családjának perpatvara

Az Aranyember halála után családjában heves viták robbantak ki, miután végrendeletében Klapka az egyik fiát megtagadta, a másiktól pedig DNS-vizsgálatot követelt.

Hirdetés

A családtagok ekkor még összetartottak, és úgy döntöttek, nem tartják be a végrendeletet, így egyenlő részben osztották el a milliárdos vagyont.

Nem sokkal később azonban valami megváltozott, a gyerekek és az özvegy olyannyira összevesztek, hogy manapság már szóba sem állnak egymással.

Hujber Ferenc Kanadáig futott

Márciusban rendhagyó interjút adott a Mokkában Hujber Ferenc, aki akkor különös nézeteiről beszélt. Azt állította, hogy Jézus csak egy színész volt, a húsvéti időszakban ezzel vérig sértette a keresztény nézőket. Az interjú után mindenki számára egyértelművé vált, hogy a színésszel valami nincs rendben.

Áprilisban kiderült, Hujber otthon sem tud parancsolni az indulatainak: egy családi veszekedés után még a rendőrök is kivonultak a házukhoz, mert bűntalmazta Cynthiát. Az asszony később visszavonta a feljelentést, ám Hujbernek így is bíróság elé kellett állnia marihuána­birtoklás miatt. Miután felesége és annak családja is ellene fordult, a színész Kanadába menekült, ahol padlóburkolóként keresi a kenyerét.

Gáspár Győzikét elkapta az adóhivatal

 

Kiürült otthonban érte a húsvét a Gáspár családot, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ötvenmilliós költségvetési csalással gyanúsította meg a showmant.

A gyanú szerint Győzike nagy értékű személyautókat hozott be külföldről, majd azokat több cégen keresztül eladta, az értékesítéshez kapcsolódó közterheket azonban nem fizette ki.

Emiatt Gáspár Győző több nógrádmegyeri ingatlanában tartottak házkutatást a nyomozók, luxusautókat, tíz kiló aranyat és sokmillió forintot foglaltak le a családtól. A showman teljesen kikészült a vádaktól, néhány napja épp a pszichiátriára igyekezett, amikor az autópályán, a volánnál ülve pánikrohamot kapott. Ekkor nem esett baja, kérdéses azonban, hogy 2012-es adócsalási ügye után ezúttal milyen ítéletet szab ki rá a bíróság.

Hajdú Péter és Sarka Kata válása nehezen indult

Macska-egér játékot játszott a válóperük előtt Hajdú Péter és Sarka Kata. Hol az egyikük, hol a másikuk nem érezte azt, hogy kész megindítani a válási procedúrát. Idén áprilisban Sarka Kata és ügyvédje hiába jelent meg a budaörsi bíróságon, hamarosan távozhattak is, mert Hajdú Péter nem ment el a békéltető tárgyalásra.

A műsorvezető távolmaradása a per megszűnését eredményezte, de nem ez volt az első alkalom, hogy a házaspár az utolsó pillanatban meggondolta magát: 2016 decemberében Sarka Kata érezte úgy, hogy nem áll még készen a válásra, ezért akkor ő maradt otthon.

Berki Krisztián_nem volt lagzi

Egy ország várta a pillanatot, amikor Berki Krisztián és Hódi Pamela nagy nyilvánosság előtt összeházasodjon. A páros világra szóló lakodalmat tervezett, ám az esküvő napján végül kongott az ürességtől az a vidéki kúria, ahova az esküvőt szervezték, ők maguk pedig közleményben tudatták, hogy eszük ágában sincs összeházasodni.

Ez már a rajongóknak is gyanús volt, és hamar kiderült, hogy hiába reménykednek: Pamela és Krisztián útjai szeptemberben végleg különváltak.

Oszter Sándor egész évben bíróságra járt

Idén számtalan alkalommal tette tiszteletét a bíróságon a Kossuth-díjas színész, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak.

Oszter Sándor a vád szerint társaival egy körözött bűnözőtől csalt ki milliókat, azt ígérve, hogy kapcsolataik segítségével eltussolják az ellene folyó nyomozást. A színész ötödrendű vádlott az ügyben, ám közben egyebek miatt is főhet a feje: diósjenői birtokára halastavat kezdett építeni, a helyiek szerint illegálisan, ráadásul jó ideig lányával, Alexandrával sem beszéltek a színésznő új vőlegénye miatt.

Havas Henrik zaklatási ügyei kiderültek

Év végére sem maradt el a botrány, amikor először Baukó Éva, majd Molnár Anikó is azzal vádolta meg Havas Henriket, hogy évekkel korábban obszcén szexuális ajánlatokat tett nekik.

A két híresség után egy üzletasszony is előkerült, aki állítása szerint csak a bejárónőjének köszönheti, hogy nem erőszakolta meg őt az ittas Havas. A botrány után a műsorvezető szerződését nem hosszabbította meg az ATV, így Havas jelenleg csatorna nélkül maradt, perre készül.

Facebook Hozzászólások

Hirdetés

Havast tönkretették, Győzire lecsaptak: 2017 legdurvább sztárbotrányai összegyűjtve
error: Content is protected !!