Bálint gazda is nyilatkozott az idei változékony téli időjárásról: a szakember elmondta, szerinte a neheze még csak ezután jön.

Hirdetés

Sokan találgatják, mi várható még a tél folyamán: nemrég még szokatanul enyhe volt az időjárás, néhány napja azonban újra megérkezett a havazás, a fagy. Nemrég Németh Lajos azt jósolta, a hónap vége felé hideg időre számíthatunk, most pedig Bálint gazda nyilatkozta azt, hogy szerinte a tél java még csak ezután jön. A 98 esztendős szakember a TV2-t látta vendégül otthonában.

Itt van a tél, itt is volt! Én két héttel ezelőtt is azt mondtam, hogy megyünk befelé a télbe, nem kifelé jövünk belőle. Ez tényleg bevált. Biztos vagyok benne, hogy a január és a február a télnek az időszaka Magyarországon, ez így is fog történni. Itt a kezemben van egy szegény kis hóvirág, ami tegnap még gyönyörű márványfehér színben pompázott. Most már le van hajolva, még a szára is elfagyott, majd márciusban újra kivirágzik, ha az erőt nem vette el az eddigi virágzás. Nem kell emiatt azonban aggódni, csak azok a növények indultak meg, amelyeknek a gyökerei sekélyen a talajfelszín alatt helyezkednek. A talaj felső 5-6 centiméteres rétege felmelegedett és ez beindította a gyökereknek a fejlődését, a tápanyagok felvételét. Ez most visszaáll, megszűnik és akkor kezdődik el újra, ha az időjárás megengedi.” – árulta el Bálint gazda.

Facebook Hozzászólások
A neheze még hátra van: Bálint gazda súlyos dolgot mondott az idei télről – Videó
error: Content is protected !!