Az autósülés választás szempontjai

A mai világban már bármilyen terméket is akarjon venni, szinte teljesen elveszünk a kínálatban. Nagyon nehéz 1-1 terméket megvásárolnunk, mert annyira sokszínű a választék, hogy az ember hirtelen azt se tudja melyiket válassza. Épp ezért szükséges, először magunkban tisztázni, mi is az, amire szükségünk van, és attól mit várunk el, milyen legyen a felszereltség stb…. Így van ez az autósülésekkel is, ráadásul itt több szempontot is figyelembe kell vennünk. A legfontosabb és legelső kérdés az, hogy mekkora gyereknek vesszük, hisz egy újszülöttnek és mondjuk egy 2-3 éves gyerek részére más fajtát kell vennünk. Persze vannak olyanok melyek újszülött kortól, akár 6-7 éves korig használhatóak, de ha már eleve nagyobb gyereknek veszünk, akkor nem az imént említett kategóriát fogjuk választani. Aztán mint általában minden ember a külsőség szerint fogunk részben dönteni, főleg, ha a gyermekünk velünk van a vásárlás során, hisz úgy is arra fog majd rámutatni, amelyiken kedven mesefigurája szerepel. De persze egy autósülésnél nem a Disney figurák a döntőek, hanem hogy mennyire biztonságosak és kényelmesek főleg, ha az ember hosszabb utakat is tervez. Ezek az ülések többnyire már 5 pontos biztonsági övvel vannak felszerelve, továbbá a legtöbbjük már isofix-es. Ez utóbbi amennyire jó, sajnos annyira rossz is, mert az isofixes üléseket sajnos nem lehet minden autóba beszerelni, így ezzel is számolnunk kell. Ha gyermekünkkel sűrűn utazunk hosszú távon, akkor jó, ha az ülés dönthető, így kényelmesebben tud aludni az úton. Tehát vásárlás elött mindenképp fontoljuk meg, hogy milyen szempontoknak kell megfelelni egy-egy ülésnek.

 

By Kuruc Monika

Vélemény, hozzászólás?

No widgets found. Go to Widget page and add the widget in Offcanvas Sidebar Widget Area.